Miskolc

1744-ben 12, 1775-ben pedig már 23 család élt Miskolcon, a fontosabb hitközségi intézményi kereteket létrehozva. Kétirányú bevándorlás jellemezte a térséget: egyfelől keletről, Galícia felől, másfelől nyugatról, Morvaország felől, ami a Német-Római Császárság felől történő bevándorlást kanalizálta köztes állomásként. Ez a kettősség a Magyar Királyság egészére jellemző volt.

A görög (görögkeleti, Oszmán Birodalom felé közvetítő, főként délszláv) kereskedők, majd Mária Terézia uralkodásától a kereskedelmi útvonalak irányának megváltoztatása végett, birodalmi kohéziós megfontolással, zsidó kereskedők is foglalkoztak borkereskedelemmel. Ez időnként konfliktusokat generált a görög és zsidó kereskedők, valamint a magyar termelők között.

A zsidók száma az 1810-es évektől kezd gyarapodni, de tényleges társadalmi szerepet a 19. század közepétől kapnak.

Az 1869-69-es zsidó kongresszus helyi intézményi vitáinak rendeződésével az 1870-es évek második felére orthodox izraelita hitközség jött létre Miskolcon, amelyből kis létszámú chászid közösség próbált kiválni, szefárd orthodox címkével párhuzamos intézményrendszert hozva létre az Orthodox Központi Iroda intézményhálója alatt. Az orthodox intézményrendszerbe a chászid közösségek egy része ugyanis országosan szefárd orthodox megnevezéssel lépett be. (Pl. Budapesten a Teleki téri szefárd templom.) Ennek oka az istentiszteletek rítusán túl, a vallástörvény szigorának eltérő értelmezése és az eltérő szociokulturális háttér. (Más irányú bevándorlás, más nyelv, más társadalmi réteg, más életvitel.) Az Orthodox Iroda nem támogatta a különválást, ami évekig elhúzódó közösségi konfliktusokat eredményezett.

1880-ban a miskolci zsidóság többsége nem miskolci születésű volt. A zsidó lakosság összlétszáma 1880-ban 5.117 fő volt, 1890-ben 5.874 fő, 1910-ben 10.291 fő, 1920-ban 11.300 fő, 1930-ban 10.862 fő, 1941-ben 10.428 fő. 1910-ben az összlakosság 20%-a volt zsidó, 1941-ben viszont már csak 13,5 %-a.

A vallási élet saját időhasználatát biztosító független egzisztenciát – a kereskedelem mellett – sokan a kisiparban találták meg. A kisiparosok száma ezért folyamatosan nőtt, 1833-ban már saját céhet alapítottak, a kor gyakorlatától eltérően nem foglalkozási ágak szerint, hanem felekezeti alapon, az összes zsidó kisiparost befogadva. Ez a szintén felekezeti lapon szerveződő keresztény céhek alternatíváját képezte. A céhek 1872-ben történt megszüntetése után az országban elsőként alakult ipartestületté a miskolci zsidó céh. A modernitás előtti világ testületi formáját és kötöttségeit számolták fel ezzel, teret adva a modern kapitalizmus szabad versenyének, vallási szempontoktól mentes szabad pénzpiacának, ami kedvező volt a zsidóság gazdasági szerepvállalásában.

Az általános tendenciákat követve, a terménykereskedelemben érdeklelt zsidó családok a felhalmozott tőkefeleslegüket az infrastruktúra kiépítésébe és az élelmiszeriparba – azon belül a szeszgyártásba – fektették. Miskolcon Weisz Móric 1844-ben alapít szeszgyárat, ezt követi a Furmann testvérek téglagyára, Miskolc egyik első családi vállalkozása. A gazdasági konjunktúrák kedveztek a zsidó közösség létszámbeli gyarapodásának, és a Miskolcra irányuló zsidó betelepülésnek. Az (askenáz rítusú) orthodox hitközség prominens tagjai a századfordulóra viszont már a mezőgazdasági mintagazdaságokban, az élelmiszeriparban, a táblabírói, ügyvédi pályán, a banki szférában, a kereskedelemben és az értelmiségi pályán tevékenykedtek. A kisiparosok, kiskereskedők azonban nem tűntek el a hitközség foglalkozási képéből.

Az általános északkelet-magyarországi városi tendenciákhoz hasonlatosan, a nagybefektetők és a pénzemberek cseh-morva gyökerű askenáz családokból kerültek ki, míg a chászidok a Galíciából érkező kisiparosok, háziparosok és kiskereskedők voltak.

Kiemelt személyek

Zarándokturisták számára: az avasi izraelita temető 3 oheljében eltemetett rabbik: Mayer Rosenfeld, Gottlieb Chájim Jáákov Mordecháj, Aser Ansel Wiener

Örökségturizmus szempontjából:

Austerlitz Sámuel „rabbi, szül. Bécsben 1870. Több jesiván tanult s a pozsonyi jesiván szerzett rabbioklevelet. Bécsben, Pápán és Somorján működött. 1914 óta a miskolci orthodox hitközség főrabbija. Kiváló szónok, több halachikus munka szerzője.” (Magyar Zsidó Lexikon, p. 70)

Rosenfeld Mayer „miskolci főrabbi, szül. Brezován 1830 okt., megh. Miskolcon 1908.Baneth Ezékiel nyitrai főrabbi és Fleissig Jakab galgóci rabbi tanítványa. Rabbi-pályáját, mint a lipótvári fogház lelkésze kezdte, majd Nádudvaron működött 17 évig. Itt volt az ő tanítványa Vogel Simon későbbi gyalogsági tábornok. 1878-ban a miskolci hitközség választotta meg főrabbijává s itt fejtett ki áldásos papi működést haláláig. Felekezeti különbség nélkül rendkívüli tekintélynek örvendett. (Magyar Zsidó Lexikon, p. 753)

Jelentős rabbik/ csodarabbik

Gondolatok a csodarabbi fogalomhasználata okán:

A magyarországi felvilágosult társadalom hírlapírói felől a csodarabbik tevékenysége a népi, babonás szokás, illetve a pszichés patologikusság és szélhámosság képzetével társult. A szó a német Wunderrabbiner tükörfordítása, és a zsidó felvilágosodás kelet-európai zsidókat bíráló irodalmának egyik közhelye, alapvetően pejoratív fogalom. Jelentésváltozása az izraelita ifjúsági irodalom igénye felől következett be, alapvetően modernizálódó zsidó polgári közegben. (pl. Martin Buber írásai, Kauffmann Isidor festményei, Szabolcsi Lajos novellái.)

Megyei rabbik (1832-ig létező hivatal)

Mandel Izrael

Aser Ansel Wiener (-1880)

Avrahám Wiener Posselbug (1880-1832)

Városi askenáz rabbik (1836-tól)

Fischmann Mózes főrabbi (1836-1875)

Klein Mór rabbi (1866-1870) [Dr. Kiss Arnold budai főrabbi apja.]

Mayer Rosenfeld főrabbi (1878-1904)

Dr. Spitzer Sámuel főrabbi (1904-1908)

Austerlitz Sámuel főrabbi (1914-1939), és városi képviselő testület választott tagja

Dr. Spira Salamon hitszónok (1898-1944)

Szefárd (chászid) imaegyleti rabbik

Vitriol Mózes

Reinitz József (-1926)

Grüntzer Sámuel Smelke (1926-1936)

Gottlieb Juda (1936-1944) [a rebbe fiaként rabbiválasztás nélkül]